Tájékoztatók
Menekültügyi eljárás

Menekültügyi eljárás

ALAPFOGALMAK

MENEDÉKJOG
A menedékjog az a jogcím, ami az azt megszerző külföldit feljogosítja arra, hogy Magyarország területén tartózkodjon, és egyidejűleg védelmet is biztosít számára a visszaküldés, a kiutasítás és a kiadatás ellen.


A MENEKÜLTÜGYI ELJÁRÁS

A menekültügyi eljárás célja annak megállapítása, hogy a menedékkérelmet előterjesztő személy jogosult-e a menekült- vagy oltalmazotti státuszra, esetében a visszaküldés tilalma fennáll-e, visszaküldés tilalmának fenn nem állása esetén kiutasítható, illetve kitoloncolható-e, valamint a dublini átadás keretében átadható-e.

2020. évi LVIII. törvény, illetve 292/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet szerinti eljárásban a menedékjogi kérelem benyújtására irányuló szándéknyilatkozat magyar és angol nyelven érhető el. Az eljárásra vonatkozó tájékoztató az alábbi linken található.


MENEKÜLT
Az a személy lehet menekült, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzetiségi -, vagy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, avagy politikai meggyőződése miatt hazájában üldöztetést szenvedett el, vagy ilyen üldöztetéstől megalapozottan fél, jelenleg Magyarország területén tartózkodik és menekültstátusz iránti kérelmet terjesztett elő.

A család egységének biztosítása érdekében - ha elismerést kizáró ok nem áll fenn - kérelemre menekültként kerül elismerésre a menekült családtagja (házastársa, ha a családi kapcsolat már Magyarországra érkezésüket megelőzően fennállt; kiskorú  gyermeke, kiskorú gyermek esetén szülője), valamint a menekült Magyarországon született gyermeke.

A menekültstátusz a magyar állampolgárság megszerzéséig, valamint a menekültstátusz visszavonásig illeti meg a menekültként elismert személyt.

A menekült státuszt a menekültügyi hatóság hivatalból legalább háromévente felülvizsgálni köteles.

 

OLTALMAZOTT
Oltalmazottként kiegészítő védelemben részesülhet az a személy, aki ugyan nem felelt meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye, hogy származási országába történő visszatérése esetén őt súlyos sérelem érné, és nem tudja, vagy az e veszélytől való félelmében nem kívánja hazája védelmét igénybe venni.

A család egységének biztosítása céljából – ha nem áll fenn kizáró ok – kérelmére oltalmazottként kell elismerni a fentiek alapján oltalmazottként elismert külföldi családtagját is, amennyiben az elismerés iránt közös kérelmet nyújtottak be, vagy a családtag az elismerés iránti kérelmet az oltalmazottként elismert külföldi hozzájárulásával, az őt oltalmazottként elismerő határozat meghozatala előtt nyújtotta be.

Ezen felül, ha az oltalmazottként elismert külföldinek Magyarország területén gyermeke születik, kérelmére a gyermeket oltalmazottként kell elismerni.

Az oltalmazotti státuszt a menekültügyi hatóság hivatalból legalább háromévente felülvizsgálni köteles.

 

BEFOGADOTT

Magyarország befogadottként védelemben részesíti azt a külföldit, aki nem felel meg a menekültként vagy oltalmazottként való elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye, hogy származási országába történő visszatérése esetén faji, illetve vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, vagy politikai meggyőződése miatt üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélyének lenne kitéve, és nincs olyan biztonságos harmadik ország, amely befogadja.

A menekültügyi hatóság befogadottként ismeri el azt a személyt, akinek esetében a menekültügyi hatóság az idegenrendészeti eljárás során a visszaküldés tilalmát állapította meg, vagy a menedékjog iránti kérelmét elutasította, a visszaküldés tilalmának egyidejű megállapításával.

A befogadottkénti elismerés feltételeinek fennállását a menekültügyi hatóság évente felülvizsgálja.


MENEDÉKES
Menedékes státuszra, vagyis ideiglenes védelemben való részesítésre a hazájukat tömegesen elhagyó csoportok esetében az Európai Unió Tanácsa vagy a Kormány döntése alapján kerülhet sor. Az Országgyűlés menedékesként ideiglenes védelemben részesíti azt a külföldit, aki a területére tömegesen menekülők olyan csoportjába tartozik, aki hazájából fegyveres konfliktus, polgárháború, etnikai összecsapás, illetve az emberi jogok általános, módszeres, durva megsértése – így különösen kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód miatt kényszerült elmenekülni. A menekült és a menedékes státuszok között időbeli különbség van, mivel amíg a menedékes státusz csak az országgyűlés által megjelölt időpontig – egy év, mely időtartam meghosszabbítható - áll fenn, addig a menekültstátusz a magyar állampolgárság megszerzésével vagy a menekültstátusz visszavonásával szűnik meg.

 

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A MENEKÜLTÜGYI ELJÁRÁSRÓL

 

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság menekültüggyel foglalkozó szerve, címe:

Menekültügyi Igazgatóság

Budapest XI., Budafoki út 60. (Postacím: 1903 Budapest, Pf. 314.)

 

A kérelem benyújtásának módja

A főszabály szerint a menedékjogi kérelmet megelőző szándéknyilatkozatra vonatkozó tájékoztató az alábbi linken található.

Magyarországon a menekültügyi eljárás a menekültügyi hatóságnál benyújtott elismerés iránti kérelemre indul, így amennyiben üldözés vagy súlyos sérelem elől menekül, Magyarországra érkezését követően haladéktalanul nyilatkozzon nemzetközi védelem megszerzése iránti szándékáról. Az elismerés iránti kérelem előterjesztésekor személyesen kell megjelenni a menekültügyi hatóság előtt, de a menedékkérelem benyújtására irányuló szándékot idegenrendészeti, szabálysértési vagy büntetőeljárás során is lehet jelezni.

 

Menekültügyi őrizet

A menekültügyi hatóság a menekültügyi eljárás lefolytatása, illetve a dublini átadás biztosítása céljából menekültügyi őrizetbe veheti azt az elismerését kérőt, akinek tartózkodási jogcíme kizárólag az elismerés iránti kérelem benyújtásán alapul, amennyiben fennállnak az őrizet elrendelésének egyéb feltételei. Az őrizet legfeljebb 72 órára rendelhető el, melyet a bíróság a menekültügyi hatóság indítványára legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja. A menekültügyi hatóság az őrizet meghosszabbítására irányuló indítványt többször is előterjeszthet úgy, hogy az őrizet teljes időtartama nem haladhatja meg a 6 hónapot.

 

Ujjnyomat és arckép

A menedékkérelem benyújtását követően a 14. életévét betöltött személyek esetén a magyar hatóságok rögzítik a kérelmező ujjnyomatát és azt megküldik Európai Unió egységes ujjnyomat-nyilvántartó rendszerének (EURODAC) azért, hogy kiderüljön, ha korábban nyújtott-e be menedékkérelmet, vagy tartózkodott egy másik EU-tagállamban a kérelmező. Az ujjnyomatokat bizalmasan kezelik az EURODAC rendszerében. Az ujjnyomaton kívül fénykép is készül a kérelmezőről, amit szintén bizalmasan kezelünk.

 

Költségek

Amennyiben a menedékkérőnek Magyarországon ez az első menekültügyi eljárásra, mind a hatósági, mind a bírósági eljárás költségmentes. A tolmácsolás költségeit a Főigazgatóság viseli. Az első eljárást követően az elismerését kérő személyes költségmentességben részesül, kivéve, ha a menekültügyi hatóság az elismerését kérő személyes körülményeire tekintettel a felmerülő költségek megtérítéséről dönt.

 

Segítségnyújtás

Amennyiben utazása során elszakadt családtagjaitól, és szeretné velük a kapcsolatot felvenni, a menekültügyi hatóság a Vöröskereszten és más humanitárius szervezeteken keresztül segítséget nyújthat Önnek. Ennek érdekében kérjük, adja meg részletesen hozzátartozói személyes adatait és utolsó ismert tartózkodási helyüket!

A menekültügyi hatóság mellett Önnek joga van egyéb személyek és szervezetek – így pl. ügyvédek, ingyenes jogi segítségnyújtást biztosító szervezetek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága – segítségét kérni.

 

Döntés

A menekültügyi eljárásban az alábbi döntések hozhatók:

Menekültként elismerés

Oltalmazottkénti elismerés

Befogadotti elismerés

A kérelem elutasítása

Az eljárás megszüntetése

Státusz visszavonása

 

SEGÍTSÉGET NYÚJTÓ SZERVEZETEK ELÉRHETŐSÉGEI

Jogi Segítségnyújtó Szolgálat

honlap:

https://igazsagugyiinformaciok.kormany.hu/jogi-segitsegnyujtas

https://www.kormanyhivatal.hu/hu/szakigazgatasi-szervek/igazsagugyi-szolgalat

BUDAPEST:

https://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest/jarasok/jogi-segitsegnyujtas

PEST VÁRMEGYE:

https://www.kormanyhivatal.hu/hu/pest/szervezeti-egysegek-elerhetosegei/gyamugyi-es-igazsagugyi-foosztaly

SZEGED:

http://www.csmkh.hu/hu/jogi-es-hatosagi-foosztaly

BÉKÉSCSABA:

https://www.kormanyhivatal.hu/hu/bekes/elerhetoseg-szervezet/gyamugyi-es-igazsagugyi-foosztaly

NYÍREGYHÁZA:

https://www.kormanyhivatal.hu/hu/szabolcs-szatmar-bereg/szervezeti-egysegek/gyamugyi-es-igazsagugyi-foosztaly-2020

https://www.kormanyhivatal.hu/download/3/af/68000/02%20-%20Jogi%20seg%C3%ADts%C3%A9gny%C3%BAjt%C3%A1s%20T%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3%202023.pdf

DEBRECEN:

https://www.kormanyhivatal.hu/hu/hajdu-bihar/elerhetosegek-szervezet/hatosagi-foosztaly

 

Elérhetőségek

Város/Vármegye

Cím

Telefon

E-mail

Budapest

1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 4/b.

061/896-2166

isz.jso@bfkh.gov.hu

Pest Vármegye

1135 Budapest, Lehel u. 43-47.

061/236-3957

igazsagugy@pest.gov.hu

Debrecen

4025 Debrecen, Erzsébet u. 27/A.

0652/550-150

0652/550-151

0652/550-170

igazsagugy@hajdu.gov.hu

Nyíregyháza

4400 Nyíregyháza, Kereszt u. 9.

0642/896-102 ; 0642/896-102

igazsagugy@szabolcs.gov.hu

Békéscsaba

5600 Békéscsaba, József Attila u. 2-4.

0666/795-601

igazsagugy@bekes.gov.hu

Szeged

6722 Szeged, Rákóczi tér 1.

0662/680-517

partfogas@csongrad.gov.hu

 

Adatvédelem

A menekültügyi hatóság az általa kezelt adatokat bizalmasan kezeli, azokat csak az adatok megismerésére jogosult magyar hatóságoknak és bíróságoknak és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adja át. A menekültügyi hatóság a származási ország hatóságaival nem lép kapcsolatba, ha a kérelmezőt a származási ország hatóságai üldözik.

 

Eljáró szakhatóságok

A menekültügyi eljárásban az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Terrorelhárítási Központ szakhatóságként vesz részt, annak eldöntése érdekében, hogy a kérelmező tartózkodása veszélyt jelent-e Magyarország nemzetbiztonságáraA keresztényüldöztetési ok vizsgálatában – ha a menekültkénti elismerését kérő kérelmében erre hivatkozik – szakhatóságként az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős miniszter működik közre. A szakhatóságok eljárása (15 nap), valamint egyes eljárási cselekmények lefolytatása az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

 

Az ún. Dublini eljárás

A megtekintéshez kérem kattintson ide

 

Kísérő nélküli kiskorúak

Ha a menedékkérő a 18. életévét még nem töltötte be és kísérő nélkül érkezett Magyarországra, akkor a gyámhatóság gyermekvédelmi gyámot rendel ki, aki az eljárás ideje alatt segíteni fogja a menedékkérőt. Amennyiben a menekültügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy a menedékkérő vélelmezhetően nem kiskorú, orvos-szakértőt rendel ki az életkor megállapítása céljából.

 

A MENEKÜLTÜGYI ELJÁRÁS

A menekültügyi eljárás célja annak megállapítása, hogy a menedékkérelmet előterjesztő személy jogosult-e a menekült-, oltalmazotti vagy befogadott státuszra.

 

Eljárási határidő

A menekültügyi eljárás időtartama: 60 nap, mely időtartam alatt sor kerül a menedékkérő személyes meghallgatására. Egyes eljárási cselekmények az ügyintézési határidőbe nem számítanak be. Azonban a hatóságnak lehetősége van kérelmét ún. gyorsított eljárásban, rövidebb időn belül elbírálni.

Abban az esetben, ha felmerül annak a lehetősége, hogy más EU-tagállam a felelős a kérelem elbírálására, az eljárás felfüggesztésre kerül addig, amíg az EU-tagállam társszerve nem válaszol. Ennek hossza a külföldi társszervek együttműködésétől függ, és akár hónapokig is tarthat.

 

Meghallgatás és jegyzőkönyv

A menekültügyi eljárás alatt sor kerül a kérelmező személyes meghallgatására, tolmács segítségével. A meghallgatáson nyilatkozni kell menekülése okairól, Magyarországra érkezésének körülményeiről, és a rendelkezésére álló, a kérelmét alátámasztó bizonyítékokat, személyazonosító okmányokat a hatóságnak át kell adni.

A menekültügyi eljárásban a kérelmezőt az őt megillető jogokról, illetve az őt terhelő kötelezettségekről a menekültügyi hatóság részletesen tájékoztatja.

 

Döntés

A menekültügyi eljárásban az alábbi döntések hozhatók:

·                                 Menekültként elismerés

·                                 Oltalmazottként elismerés

·                                 Befogadotti státusz, ami egy speciális engedély: ideiglenesen Magyarországon maradhat

·                                 A kérelem teljes elutasítása

·                                 Az eljárás megszüntetése

Teljes elutasító döntés esetén - ha a kérelmező más jogcímen nem jogosult Magyarország területén tartózkodni – a menekültügyi hatóság dönt a kérelmező kiutasításáról és kitoloncolásáról, valamint megállapítja a beutazási és tartózkodási tilalom időtartamát.

Amennyiben a kérelmező a fentiek szerinti nemzetközi védelemben részesül (menekült, oltalmazott vagy a visszaküldés tilalmának fennállása), tartózkodási jogot kap Magyarország területén.

Ha a kérelmező nem működik együtt a hatósággal, akkor a menekültügyi hatóság vagy megszünteti az eljárást, vagy a rendelkezésre álló adatok alapján dönt. Amennyiben a kérelmező ismeretlen helyre távozik, a menekültügyi hatóság megszüntetheti eljárását, ugyanakkor döntést is hozhat a kérelem tárgyában, a rendelkezésre álló adatok alapján.

A menekültügyi eljárás során hozott döntés kihirdetésének időpontjáról a kérelmezőt, valamint jogi képviselőjét a menekültügyi hatóság írásban értesíti. A döntést a menekültügyi hatóság magyar nyelven, írásban hozza meg, amelynek egy példányát a kérelmező és jogi képviselője is megkapja, azonban szóban, a kérelmező által értett nyelven kerül szóban kihirdetésre.

A menekültügyi eljárásban a hatóság megvizsgálja, hogy a kérelem gyorsított eljárásban elbírálható-e. Amennyiben elbírálható, gyorsított eljárásban a döntést a hatóság az erre okot adó körülmény megállapításától számított 15 napon belül meghozza.

 

Kiutasítás

Amennyiben a hatóság a kérelmet elutasítja, vagy a menedékkérő a kérelmét írásban visszavonja, a nyilatkozattétel megtagadásával a kérelem elbírálását megakadályozza, a személyes meghallgatásán nem jelenik meg, illetve az ujjnyomatának vagy arcképmásának rögzítését megakadályozza vagy megtagadja, és Magyarországon tartózkodásának nincs más jogcíme, a hatóság rendelkezik az Európai Unió területéről való kiutasításáról, melyet az idegenrendészeti hatóság hajt végre. A menekültügyi hatóság beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelhet.

 

Jogorvoslat

A kérelmét elutasító valamint a kiutasító döntéssel szemben a döntésben ismertetett időn belül bírósághoz fordulhat a menedékkérő. A bíróság vagy helybenhagyja, vagy hatályon kívül helyezi a döntést és új eljárás lefolytatására kötelezi a hatóságot.

 

STÁTUSZRÓL VALÓ LEMONDÁS

Amennyiben a nemzetközi védelemben részesített személy a továbbiakban nem tart igényt menekült-, illetve oltalmazotti státuszára, úgy írásban lemondhat arról. Fontos megjegyezni, hogy a státuszról való lemondás nem vonható vissza, ha a lemondás következtében a menekültügyi hatóság az elismerést visszavonja.

 

STÁTUSZ VISSZAVONÁSA

A menedékjogi törvény szerint a menekültügyi hatóság meghatározott esetekben köteles a menekült-, illetve az oltalmazotti státusz visszavonására. Erre vonatkozóan hivatalból eljárást indít, amiről az ügyfelet is értesíti.

 

A Met. 11.§. (2) és 18 .§ (2) alapján vissza kell vonni annak a menekültként vagy az oltalmazottként elismert személynek az  elismerését:

   - új állampolgárságot szerzett, és élvezi az új állampolgársága szerinti ország védelmét;

   - elismerésének feltételei már az elismerő határozat meghozatalakor sem álltak fenn;

   - menekültkénti elismerésének alapjául szolgáló körülmények megszűntek

   - elismerésére a Met. 8. § (1) bekezdésben foglalt kizáró ok fennállása ellenére került sor, vagy vele szemben ilyen kizáró ok áll fenn;

 

Vissza kell vonni például annak a külföldi személynek az elismerését, aki származási országa védelmét önkéntesen ismét igénybe vette, elvesztett állampolgárságát önkéntesen visszaszerezte, önkéntesen visszatelepült abba az országba, amelyet elhagyott; vagy a menekültügyi eljárás során olyan kérdésben, amely érdemben befolyásolta ügye eldöntését valótlan nyilatkozatot tett, valós tényt elhallgatott, vagy hamis dokumentumokat használt fel, illetve akkor is, ha a nemzetközi védelemben részesített személy lemond a menekültstátuszáról.

Utoljára szerkesztve: 2024.12.12. 16:39