Tájékoztatók
Álláskeresés vagy vállalkozás indítása

Álláskeresés vagy vállalkozás indítása

TÁJÉKOZTATÓ

 

 

Az álláskeresés vagy vállalkozás indítása céljából kiállított tartózkodási engedély

 

 

  1. 1)Melyik harmadik országbeli állampolgár kaphat álláskeresés vagy vállalkozás indítása céljából tartózkodási engedélyt?

 

Az a harmadik országbeli állampolgár kaphat álláskeresés vagy vállalkozás indítása céljából tartózkodási engedélyt

  • ·aki érvényes kutatási célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik, és igazolja, hogy kutatási tevékenységét befejezte, továbbá az általa betölteni kívánt állás, illetve az általa indítani kívánt vállalkozás illeszkedik a kutatás szintjéhez vagy
  • ·aki érvényes tanulmányi célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik, és igazolja, hogy tanulmányait sikeresen befejezte, továbbá az általa betölteni kívánt állás, illetve az általa indítani kívánt vállalkozás illeszkedik az elvégzett tanulmányok szintjéhez.

 

Harmadik országbeli állampolgárnak minősül:

  • ·az a nem magyar állampolgár, aki nem tartozik a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek közé, tehát aki nem EGT-állampolgár vagy annak családtagja, valamint
  • ·a hontalan személy.

 

  1. 2)Hol nyújtható be a kérelem?

 

Az álláskeresési vagy vállalkozásindítási célú tartózkodási engedély iránti kérelmet a kutatási vagy tanulmányi célú tartózkodási engedélye érvényességi idejének lejártát megelőző 15 nappal terjesztheti elő MagyarországonA nyomtatvány ide a betétlap ide  kattintva érhető el. Word formátum itt és itt található.

 

A kérelmet kizárólag Magyarországon, elektronikus úton az Enter Hungary felületen lehet benyújtani, melyet ide  kattintva érhet el.

 

  1. 3)A kérelem benyújtásával kapcsolatos egyéb információk

 

A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és hat éves kor feletti kérelmező esetén ujjnyomat rögzítésére kerül sor.

 

Az Enter Hungary felületen előterjesztett kérelem akkor minősül az idegenrendészeti hatósághoz érkezettnek, ha a kérelem díját befizette, és a visszaigazolás megküldésétől számított 15. napon belül megtörtént az arcképmása, valamint az ujjnyomata rögzítése és az aláírásminta megadása. Ha a kérelem érkezettnek minősül, az idegenrendészeti hatóság erről tájékoztatást küld.

 

  1. 4)Az eljárás díja

 

Az eljárási díjakról szóló tájékoztatót ide  kattintva tekintheti meg.

 

  1. 5)Milyen kötelező mellékleteket kell benyújtani a kérelemhez?

 

A tartózkodási engedély iránti kérelem engedélyezéséhez teljesítenie kell a beutazási és tartózkodási feltételeket, melyeket az eljárás során a kötelező mellékletekkel tud igazolni.

Kérjük, hogy a mellékleteket maradéktalanul töltse ki, illetve minden iratot ellenőrizzen a benyújtás előtt, ezzel hozzájárulhat kérelmének mielőbbi elbírálásához.

 

A tartózkodási célt igazoló dokumentumok

 

A tartózkodás célja az alábbi iratok valamelyikével igazolható:

  • ·az illetékes állami foglalkoztatás szerv (Kormányhivatal) igazolása, mely szerint szolgáltatást kérőként nyilvántartásba vették,
  • ·valamely Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság cégszerűen aláírt igazolása, amely szerint az Ön tényleges foglalkoztatását a kérelem benyújtását követő 3 hónapon belül megkezdi.

 

A magyarországi megélhetést igazoló dokumentumok

 

Önnek az alábbi okiratok valamelyikével igazolnia kell, hogy elegendő anyagi fedezettel rendelkezik, így a jogszerűen megszerzett jövedelemből, megtakarításból fedezni tudja a megélhetés, lakhatás, kiutazás és az egészségügyi ellátás költségeit:

  • ·munkáltatói és/vagy előző évi adóhatósági jövedelemigazolás,
  • ·külföldről folyósított rendszeres jövedelemről szóló munkáltatói és/vagy adóhatósági igazolás,
  • ·a kérelmező nevére szóló hitelintézeti igazolás (pl. bankszámlaforgalom kimutatás, lekötött megtakarítás, értékpapír, számlaegyenleg).

 

 

A magyarországi szálláshelyet igazoló dokumentumok

 

Önnek valós magyarországi lakcímadatot kell bejelenteni szálláshelyként a kérelem nyomtatványon. A bejelentéshez külön irat csatolására nincs szükség.

 

Az egészségbiztosítást igazoló dokumentumok

 

Önnek okirattal igazolnia kell, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy az egészségügyi ellátás költségeit biztosítani képes.

Ennek lehetséges módjai:

  • ·társadalombiztosítás alapján biztosítottnak minősül,
  • ·nemzetközi szerződés vagy megállapodás alapján a magyar egészségbiztosítás szolgáltatásait igénybe veheti,
  • ·a megélhetését igazoló okiratok alapján egészségügyi ellátása költségeit biztosítani képes.

 

A kiutazás feltételeit igazoló dokumentumok

 

A kiutazás feltételei igazolhatók:

  • ·érvényes útlevéllel,
  • ·Ön rendelkezik érvényes menetjeggyel vagy annak összegével.

 

Egyéb szükséges dokumentumok

 

  • ·Csatolni kell egy darab igazolványképet.

 

  1. 6)Az ügyintézés ideje

 

Az ügyintézési idő: 15 nap.

 

A kötelező mellékleteken kívül az OIF a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményt is foganatosíthat.

 

A hiánypótlási határidő és a különféle eljárási cselekmények lefolytatása az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

 

Az eljáró hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított 60 napon belül hozza meg.

 

  1. 7)A tartózkodási engedély okmány átvétele

 

A tartózkodási engedély okmány postai úton kerül kézbesítésre a kérelem formanyomtatványon megjelölt címre.

 

Felhívjuk a figyelmét, hogy az okmányt kizárólag akkor veheti át személyesen az OIF regionális igazgatóságán, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy az okmányt a kézbesítésre megjelölt címen átvegye.

 

  1. 8)Meddig érvényes az engedély?

 

Az okmány érvényességi ideje legfeljebb 9 hónap, mely nem hosszabbítható meg.

 

Felhívjuk a figyelmét, hogy a tartózkodási engedély érvényességi idejét úgy kell megállapítani, hogy a harmadik országbeli állampolgár úti okmánya az engedélyezett tartózkodás lejártakor még legalább 3 hónapig érvényes legyen.

 

  1. 9)Egyéb tudnivalók

 

  • ·További tartózkodás Magyarországon

 

Ha Ön érvényes álláskeresés vagy vállalkozásindítás céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkezik, annak érvényességi ideje alatt Magyar KártyaEU Kék Kártya vagy Vendég-önfoglalkoztatás  célú tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújthat be Magyarországon.

 

  • ·Jogorvoslat

 

Az elutasító döntéssel szemben fellebbezésnek van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, vagy a kérelmezés helye szerinti külképviseleten.

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy a fellebbezés érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül az alábbi esetekben:

-  a fellebbezés elkésett,

-  a fellebbezés nem a jogosulttól származik,

-  az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt,

-  a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be.

 

bejelentési kötelezettségekről itt  tájékozódhat.

Utoljára szerkesztve: 2024.10.08. 15:25